Diákok visszaemlékezése a magyarországi holokauszt áldozatairól

Április 16-án a holokauszt magyarországi áldozatairól emlékeztünk meg.

„1944. április 16-án indult meg a Magyarországon élő zsidó nemzetiségű, magyar állampolgárok deportálása. Ezek a deportálások főleg a vidéki zsidóságot sújtották. A Kárpátalján élő zsidók nagy részét lágerekbe, haláltáborokba vitték. imagesA nácik faj-ideológiai szempontjából a zsidóságnak nem volt helyük a Földön, ezért embertelen körülmények között tartották és szállították őket, majd brutális módon kivégezték a deportált zsidók nagy részét. A mai napon emlékezünk meg arról, hogy a kollaboráns magyar kormány kiszolgáltatta a náciknak a zsidó lakosság nagy részét.  Egy felelős magyar kormány dolga az lett volna, hogy saját országát és annak lakóit védelmezze bármi áron. Mennyi életet tettek tönkre, hány embert küldött marhavagonokban Auschwitzba vagy más haláltáborokba, és milyen sok családot zúzott szét darabjaira. A magyar zsidóság körülbelül 450.000 főt veszített el.”

„Magyarország a két világháború között elvesztette területe két harmadát, így elkerülhetetlen sodródott a revíziós politika felé. Így a II. világháborúban a náci Németországgal léptünk szövetségbe. Ez a kényszerű szövetség a magyar belpolitikát is befolyásolta, így például 1938-ban beterjesztették az első zsidótörvényt A magyar zsidó lakosság módszeres kiirtására azonban 1944-ben került sor a német megszállással. A magyarországi holokausztot számos irodalmi alkotás is hitelesíti, például Kertész Imre Sorstalanság című regénye.”

Együttérzésemet kell kifejeznem mindazok számára, kik érintettek a hazánkban megjelenő, 1944-ben csúcsosodó intézményesített faji megkülönböztetésben és kirekesztésben. A nácik embertelenül bántak mindazokkal, kik más nézetet vallottak, kik akaratlanul beleszülettek egy másik vallásba, s ez megpecsételte sorsukat. E nap, április 16-a, e nap mely egyet jelent minden, szeretteit túlélő számára. Ekkor látta utoljára egymást apa s fiú, fivér a nővért, mielőtt elindultak végső-haláltáborba vezető útjukra 1944-ben.

Nekünk, kik túléltük őket, kötelességünk beszélni róluk, kötelességünk tudatni a világgal, hogy miért haltak meg. Küzdenünk kell a faji/vallási megkülönböztetés ellen, s ha ezt tesszük, a holokauszt áldozatai sem hiába vesztek oda.

 

Diákok dolgozatából összeállította:

Windhager Ákos, szaktanár

Egyéb