Október 21-én tartotta iskolánk hagyományos megemlékezését az 1956-os forradalom és szabadságharcra. A korábbi évekhez hasonlóan, az idei év f ő mozzanata is kiemelt budapesti helyszínek meglátogatása, és a koszorúzás lett volna. Sajnos azonban a rossz időjárásra való tekintettel, egyedül Tábori Éva tanárnő vezetésével, a 12.a osztály látogatott el a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéhez, ahol az október 23-i nap legkomolyabb harcai zajlottak. A jelenlévők itt röviden meghallgathatták a rádió ostromának krónikáját, majd megkoszorúzták az épületnél található emléktáblát.
Iskolánk többi tanulója egy közös megemlékezést hallgathattak meg az iskolarádión keresztül, majd osztályonként dokumentumfilmet tekintettek meg, méltón emlékezve ezzel ’56 hőseire.