Paksi kirándulás

 2015. március 13-án a 11.E osztály a fizika- és biológia kisérettségire felkészülendő  tanulmányi kirándulást tett Pakson. A löszfal, a Szentlélek-templom és az atomerőmű szerepelt a programban, s így a diákok  beleláthattak a világegyetem mindhárom tartományába.

Március 13. noha péntekre esett, végül is rácáfolt a babonákra, mert semmilyen drámai esemény nem történt. Szemerkélő esőben és reggeli dugóban lassan zakatolva jutott el a csoport a magyar atomvárosig.

Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy a 11. E mellett a DÖK vezetősége és a 9. A osztály is részt vett az utazáson, három-három fős küldöttséggel.

A diánások szakmai felkészítését és felügyeletét négy tanár, Kincsné Molnár Erzsébet, Szatmári Katalin, Fórizs László, valalmint a jelen sorok írója látta el. Néhány gyors fejmozdulattal mindenki rámosolygott a híres löszfalra, amely főként Dunaújvárosban okozott gondot az építőknek, Pakson már rutinból megállították a csúszását.

Mielőtt a legkisebb anyagi dimenziók felé fordult volna a kirándulók figyelme, a legmagasabb régióban gyönyörködhettek:

Makovecz Imre 1991-ben elkészült Szentlélek-temploma a megszokott  egyenes síkokra és szabályos körökre tagolt templomterektől eltérően íves tereket alakított ki.

Az alkotó maga erről röviden így vallott: „Az épület egy ősi jel térbeli megfogalmazása. Ez a jel (S) a magyar népművészet alapjele, de megtalálható eurázsia számtalan területén, a kelta, szkíta hatás alatt álló vidékeken is. Az alaprajz két szimmetrikus helyzetű S-szimbólumból áll.

A két jel, noha egybevágó, ellentétes helyzeténél fogva a világosság-sötétség, férfi-nő, nap-hold, valójában a jang-jin dinamikus egyensúlyban álló ellentétét jelenti.” Ebben a térben szemlélődve köszöntötte fel a 11.E osztály Virlics Patrikot 18. születésnapján.

A szakrális világ után a szubatomi lét várt a látogatókra az atomerőműben. Még át sem estek a nebulók a fémdetektoros vizsgálaton, már röpködtek a médiából és a szakórákról ismerős fogalmak: nyomottvizes erőmű-rendszer, négyes blokk, urán-izotóp s atomhulladék.

Mire a hölgyek és urak megmászták a 12 méteres tornyot, már mindegyik kifejezés tartalommal bírt. Aztuán következett a pokoli sikolyokat idéző turbinaház – füldugókkal. A látvány maga olyan riasztó volt, mint a magyar áramellátás 40%-át  biztosító terem zajai. A zajmentes előtérben várta a diákokat egy meglepetés, ti. hogy most kapaszkodnak majd fel a 33 méter magas megfigyelő toronyba.

A szubatomi csodák palotája mindenki számára csalódás volt: „Abban a 24 méter magas szifonban, abban zajlik az atomháború?” És „Mi abból semmit sem láthatunk?” Csak rajzokon nézhették meg a lezajló eseményeket – de hát nekik ez nem volt újdonság, hisz témazárókban már egyszer tudták.A lefelé gyaloglás közben kiderült, hogy az őket kísérő biztonsági szolgálat tagjai félévente erőnléti és szellemi felmérésen vesznek részt. De mindez semmi ahhoz képest, amit a termekben ülő mérnököknek kell kiállniuk akár munka közben, akár az ő rendeszeres vizsgálataik során.

A kirándulás ezután visszatért a normál hétköznapok világába. Egy interaktív múzeumban sétáltak a fiatalok, ahol is megtudták, hogy hiába kerékpároznak rendszeresen – az osztályfőnökükhöz hasonlóan –  áramfejlesztő szobabiciklivel csak egy laptopot tudnának otthon feltölteni, egy porszívóhoz már kevesek. A teljesség kedvéért leírjuk, hogy csevegőkagylót, borotvát, táblagépet és hordozható számítógépet meg tudták hajtani már 30 km/h-s sebességgel (is). Ez azután ötleteket adott a fiúknak, hogy az otthoni edzés és a napi zenehallgatás milyen észszerűen összekapcsolható.

A nagy magyar kutatók szoborcsoportja mellett már élénken folyt a diskurzus a látottakról. Végül a látógatóközpontba visszatérve a diákok kaptak arról is kézzelfogható tapasztalatot, hogy az asztrológia és a napenergia mennyire létező valami. A naperőművek modelljében pusztán egy kézzel eltakarhatták a napot és egy teljes város áramellátását megakadályozhatták. Ez a liliputi játék mindenkinek teszett. A ködkamrában pedig megnézhették, hogy másodpercenként mennyi töltött részecske éri őket, s mindenkit mást is – s ha nem is a csillagjegyek alapján, de azért ez is befolyásolni tudja a kedvünket. Igaz, ahhoz elég egy-egy kihagyott leszállóhely is.

Te melyik háztartási gépet tudod feltölteni?

Egyéb