„Szerelem a négyzeten”

Iskolánk szerelemnapi vidámsága (február 13.)

A Diákönkormányzat ismét egész napos szórakozással emlékezett meg Szent Bálint püspök legendás jótéteményéről. A püspök ugyanis egy szerelmespárt pénzadományával mentett meg a kényszerű elszakadástól. Az ősi keresztény kultusz húsz éve Amerikából érkezett vissza hozzánk, s ezért, vagy nem, de a Valentin-naptól a felnőttek inkább ódzkodnak. A dökösök azonban a diákokon túl még őket is sikeresen bevonták a szívek kavalkádjába. 

Korán reggel elkezdődtek az előkészületek, ugyanis öt diákképviselőlány (Ökrös Luca, Uti Bianka, Varényi Edina, Kárpáti Zora és Lakatos Renáta) egy ifjú (Leányvári János) védelmében nekilátott kidíszíteni az iskolát. Színes lufik, szalagok és feliratok terelték az iskolába belépőket  Ámor pultjai felé. Lehetett zenét kérni és küldeni (pl. Csókszor csók, ez a  végzetem, szerelem a négyzeten), levelet feladni és kapni (pl. „Szeretlek is, meg nem is, tudod, így van ez!”), de leginkább finomságokat enni, venni vagy épp küldeni szívünk választottjának. Aki kapott, megtudhatta, jó helyen van, aki meg saját magának vett, büszke lehetett stabil kapcsolatára, vagy önismeretére. 

A levelek kihordása vidám perceket szerzett a dögös dökösöknek és meg több nevetést a címzetteknek. A tanárok is vidáman kuncogtak, amikor látták, ahogy a diákok egymához rohannak, a „Nem tudom elolvasni, amit a ‘szeretlek’ után írtál…” mondatokkal. Ámor édességei közül a mignon és a muffin gyorsan a pocakokba vándorolt, a szerelmes szívek pedig hétfőn még gazdára lelhetnek. 

Zene, süti, vidámság a Dök jegyében; ez a Valentin-nap a Dianában. Aki nem hiszi, járjon utána egy szerelmes szívvel…

WÁ, Dök-kísérő krónikájából

Egyéb