Angol próbanyelvvizsga
Megérkeztek az októberi LanguageCert nemzetközi nyelvvizsgaközpont által szervezett próbanyelvvizsga eredményei. Iskolánk diákjai kiemelkedően teljesítettek ezen a megpróbáltatáson;
Megérkeztek az októberi LanguageCert nemzetközi nyelvvizsgaközpont által szervezett próbanyelvvizsga eredményei. Iskolánk diákjai kiemelkedően teljesítettek ezen a megpróbáltatáson;
A IV. korcsoportos kerületi kosárlabda bajnokságon fiú csapatunk 2. helyezést ért el. A csapat tagjai voltak: Vári Márk (7.o.), Dékei Márk (7.o.), Koflanovics Benedek(7.o),Hajdú Balázs (7.o), Beke András (7.o), […]
Az elmúlt hetekben ügyes szavalóink megmutathatták tehetségüket. Először az iskolai versmondó versenyre készülhettek. A gyerekek téli versekkel bűvölték el a tanító néniket és versenytársaikat.
Csáth Géza alakjáról, tragikus életéről beszélt iskolánkban Szűcs Ildikó színésznő, aki műsorát az író naplója és novellái alapján állította össze.
Örömmel készültünk idén is az őszi kézműves játszóházra. A már megszokott kézzel készített tárgyak mellett a logikai játékok is előtérbe kerültek. A gyerekek nagy kíváncsisággal próbálták ki ezeket is.
Iskolánk adott otthont a fiú kosárlabda diákolimpia budapesti döntőjének, amelyen négy csapat vett részt köztük iskolánk fiú kosárlabda csapata is.
2016. november 15-én különleges kulturális élmény részesei lehettünk a Jókai Klubban.
November 12-én az ötödik osztályos tanulók tanulmányi kiránduláson jártak Bécsben. A 29 nebulót szüleik, testvéreik is elkísérték, valamint néhány hatodikos is.
Októbertől elkezdődött az alsó tagozatosoknak a kézműves szakkör. Sokféle technikával készítjük el a munkáinkat. Az őszhöz kapcsolódva csináltunk levéllenyomatot, gesztenyéből ősztündért és papírszövéssel faleveles képet is fűztünk.
A tavalyi évhez hasonlóan idén ősszel is a szabadban töltöttünk egy délelőttöt a gyerekekkel. Az egész alsó tagozat a Kis-Sváb-hegyen játszott az őszi szünet előtti utolsó napon.
Iskolánkba látogattak az UNICEF által kiképzett előadók, hogy interaktív foglalkozást tartsanak a 4. évfolyamon. A foglalkozás témái voltak a gyermekjogok és a gyermekek helyzete a világban. Számos játékkal és sok […]
Október végén iskolánkban 73 diák döntött úgy, hogy próbára teszi angoltudását a Languagecert nyelvvizsgaközpont által szervezett ingyenes próbanyelvvizsgán.
Bánk az esküdtszék előtt… Iskolánk 75 diákja október 25-én beavató színházi előadáson vett részt a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Katona József „Bánk bán” című tragédiájának modern feldolgozását tekintettük […]
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Mik is azok a cookies (sütik)? A „sütik” információkat tartalmazó kisméretű szöveges fájlok, amelyeket böngészője, illetve weboldalunk szervere az Ön számítógépén tárol. Ezek a fájlok nem alkalmasak programok futtatására, így arra sem, hogy kártékony elemeket, esetleg vírusokat juttassanak az Ön számítógépre. A „sütik” feladata, hogy Önt azonosítsák, személyes beállításaira (beállított nyelv, betűméret és megjelenítésével kapcsolatos egyedi beállításokat) vonatkozó információkat összeszedje és tárolja. Milyen sütiket használ weboldalunk? A munkamenet (session) sütik ideiglenesek, csak az aktuális látogatás ideje alatt kerülnek alkalmazásra. A munkamenet végén, valamint böngészője bezárásával automatikusan törlődnek. Ezek a munkamenet sütik nem gyűjtenek olyan információt amivel Önt a későbbiekben azonosítani lehetne.